Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#2006-os tévévita

Antal Gábor Itthon

Gyurcsány után Orbán sem ússza meg a luxuskocsibotrányt

Előbb a Gyurcsány-kormány, majd az Orbán-kormány is spórolni szeretett volna a szolgálati autókon, ám az elrendelt költségstop felemásra sikeredett. Az állami gépkocsibeszerzések az utóbbi években újabb és újabb botrányokat okoztak: most a Fidesz azt kapja vissza, amit ellenzékben maga is művelt a korábbi kormányokkal szemben.

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

Ismét új parancsnoka van a kecskeméti légibázisnak, elődje erős szavakkal búcsúzott

Másra mutogatnak Orbánék, pedig maguk is részt vesznek idegen érdekek európai képviseletében

Gályáznak rendületlenül – magyarok tízezrei ingáznak az elfogadható fizetésért

„Jobb, mint az eredeti” – Jákob Zoltánnak öltözött egy kislány farsangkor

Embereket tisztító mosógépet talált ki egy japán vállalat: bele kell ülni, aztán indulhat a program

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Sorra rendelik el az állattelepeken a vesztegzárat a most felbukkant ragályos kór miatt, amely egyetlen csapással milliárdos kárt okozott

Újfajta telefonos csalás terjed, ha ilyen hívást kap, ne dőljön be neki – videó

A címlapról ajánljuk